Hadik nyert Turán és Vincze előtt a Mecsekben

Bár az utolsó versenynap elején fél másodpercre csökkent az előnye Turán Frigyessel szemben, végül a már a szombati etapokat követően is vezető egység sikerével zárult az ORB hétvégi futama.

Az már a szombati nap végére is egyértelművé vált, hogy Hadik András és Turán Frigyes harcolhat a végső sikerért a Mecsek Ralin, miután Balogh János az árokba borulva feladta a küzdelmet, Vincze Ferenc és Kazár Miklós pedig rossz beállítások miatt hamar jelentős hátrányba került. A vasárnapi első gyorsaságit aztán Turán húzta be, aki ezzel fél másodpercre megközelítette Hadikot, a #4-es rajtszámú Ford azonban a következő, vízválasztónak tartott orfűi szakaszon újfent tíz szekundum fölé hizlalta a fórját.

Persze Turán nem adta fel, a 11. gyorsaságin ismét ő bizonyult a leggyorsabbnak, az utolsó szakaszon viszont újfent elmaradt Hadiktól, aki ennek köszönhetően végül 20 másodperces előnnyel nyerte meg a Mecsek Ralit. „Végére elmelegedett a gumink sajnos, főleg hátul, kíváncsi vagyok, hogy a többiek milyen időt jönnek” – nyilatkozta az utolsó etapot követően Hadik, aki ekkor még nem lehetett biztos a sikerében, míg az ezüstérmes Turán így összegzett a végén: „Az időnk nem kifejezetten jó, csúszkáltunk, úgyhogy sajnos ez nem sikerült.”

A bronzérmet az egész hétvégén kiegyensúlyozottan teljesítő, de két riválisától tempóban elmaradó Vincze szerezte meg, jókora előnnyel Kazárék és az ötödik helyen végző Ranga Péter előtt. Hadik tehát remek hétvégével növelte esélyét a bajnoki címre a szezonzáró Nyíregyháza Rali előtt, míg Vincze a második napon több pontot szerzett Turánnál és a power stage-et is megnyerte, ezzel kozmetikázta a versenyét – három abszolút bajnokesélyünk maradt az utolsó futamra.

Részletes eredmények ide kattintva érhetők el!

fotó: Farkas Tamás

Related posts